Henrik és Kata utazásai, azaz nyúlturnék a világ körül

9. nap – Les Arcs-Draguignan – Toulon – Marseille – Arles – Avignon

2023.04.07.

Nagyon gyorsan elpucoltunk Les Arcs-ból. Ezen a napon is több módosítás történt, és ugyan kései (10 óra körüli) indulást terveztünk, de már reggel 7kor elindultunk Toulonba. Nem volt betervezve a meglátogatása, de ide ment már reggel vonat. Az előző napi sztrájknak már nyoma sem volt, és Toulon is jó választás volt. Ez az a kevés városok egyike (féleg délen), amit szétbombáztak a II. világháború alatt. Fontos és forgalmas kikötőváros. Viszont nagyon sokat tettek azért, hogy visszaállítsák a régi pompáját, és sikerült is. Szép tiszta terek, széles utcák, századfordulós épületek. Kicsit párizsias hangulatú mediterrán kikötőváros, már erős province-i hatással, aminek köszönheti a csodás piacát is. Itt is kellett innunk egy kávét ☺ Majd végigsétáltunk a színes piacon (Cours Lafayette), ahol egész utca hosszan, rengeteg gyümölcsös, zöldséges, sajtos, halas, húsos, pék, kézműves árulja a portékáját. Igazán szép látvány. A kikötője is valóban nagyon szép. Sajnos a régi halászfaluba (La Mourillon), ami szintén a város része, nem maradt időnk átmenni. 

Marseille-i átszállással mentünk tovább Arlesba. Sajnos Marseille-t nem volt időnk megnézni, illetve szándékosan nem terveztük be, az nem egy félnapos kaland, és a tervek között szerepel majd egy adandó alkalommal a Marseille-Lyon vonal és Provance részletesebb tanulmányozása. Arles-ba kora délután érkeztünk. Mahd valaki megszámolhatná, hányszor írom le ezt a szót: cs –o –d – á – l –a –t –o – s !!! Nem is tudom hogyan öntsem szavakba, azt a hangulatot, látványt, ami ott fogadott minket. Meseszép és elvarázsol. Ókori romokban bővelkedik, a görögök alapították, ezt is. A rómaiak amfiteátruma szinte sértetlenül maradt meg, a római Colosseum mintájára épült és ma is használják koncertekre Carmague.stílusú bikaviadalokra (valószínűleg erre is próbáltak a hangok és a backstage alapján). De számtalan lómai lom van még, amit érdemes meglátogatni, mindamellett, hogy a lakóházak is gyönyörűek és a kis macskaköves utcáik. Ottjártunkkor éppen fesztivál hangulat uralkodott, olyan, mintha a húsvétra így készültek volna, de minden fel volt díszítve, népviseletbe öltözött emberek mászkáltak, és minden hely tele volt, a van Gogh által is megfestett téren még dj is volt és a tér közepét is berendezték bárpultokkal. 

Bekerült a top 3-ba ez is. Innen Avignonba érkeztünk, ahol aznapi utunk befejeződött. Avignonba egy pofátlanul olcsó szállást sikerült foglalnom, magánszállás a belváros szívében. Tudtuk és fel is készültünk rá, hogy nem lesz egy luxusszálloda, de nem lehet mindenre felkészülni. Nem az volt a baj, hogy icipici és kényelmetlen, még hangulatos is lett volna, hogy megnézhetünk belülről és kipróbálhatunk egy autentikus avignoni lakást, de ilyet nem szabad kiadni. A másik és legfőbb probléma a tulaj kommunikációjával volt. Egyszavas válaszai voltak max. Próbáltam korábban becsekkolni, de csak 3-tól lehetett, oké, akkor úgy időzítettünk, és meg is írtam neki, hogy fél 4-re ott leszünk, amit vissza is igazolt. Nem várt ott senki. Bujkált a majom. Úgy tudom elképzelni, hogy a szemben lévő lakásban volt egy szipus hippi pár, és ők adták ki ezt is. Már éppen lefoglaltam egy ibis hotelszobát és készültem hívni a bookingot, amikor írt, hogy ready az apartman. Ibis vissza, apartman elfoglal és egy éjszakát kihúzunk itt valahogy. Sajnos mindez az általam nagyon vágyott Avignon rovására ment. Megint egész nap hátizsákkal mászkáltunk nagyon le akartunk pakolni és igenis az a 30 perc számít, plána, ha 3-tól be lehet csekkolni, és 15.20-tól ott kell állnod egy lépcsőház bejárata előtt. Akkor is, ha mindezt Avignonban teszed. Csodálatos pedig ez is, csak egymás utáni napon jött két olyan szar ügy a szállásokkal. De lepakoltunk és húztunk várost nézni. Nagyon sok látnivalója van, csodás óvárosa. A világ egyik legrégebbi városainak egyike. A pápai palotához fogható monumentális épületkomplexumot még szerintem nem láttam ( a párizsi bármi is kisebb tuti). Egészen eltörpülsz mellette. Elképesztő, hogyan tudták ezeket felhúzni a 14. században ráadásul, ha elveszünk belőle minden borzalmat és azt, hogy a keresztény egyháznál mindig volt pénz lóvéra, de még ezzel együtt is, bámulatos emberi teljesítmény ennek a megépítése. A város másik jelképe, a Saint-Bézénet híd, szintén nagyon látványos, már csak a fele áll ugyan, de látogatható ez is. Fontos zarándokút haladt itt át és ehhez építették a 12. században. Avignon is megérne hosszabb tartózkodást, meg ideális bázis  a provence-i túrákhoz, csak szállást kell okosan választani ☺

Napi teljesítmény:

vonattal megtett út:  220 km

gyalog megtett út:      15,2 km